A kilencöves tatu eredetileg Dél-Amerikában honos, de elterjedése Argentínától egészen az Egyesült Államok déli részéig tart. Leginkább a félsivatagos, száraz klímájú, füves pusztákat kedveli, búvóhelyét néha a föld felszíne alatt alakítja ki. Vackát telegyömöszöli avarral és füvekkel, így biztosítva némi komfortot. Itt vészeli át a szélsőséges sivatagi éghajlat forró nappalait és fagyos éjszakáit. Étrendjében előfordulnak a rovarok, puhatestűek, kisebb kétéltűek, hüllők és tetemek is. Kifinomult szaglása segítségével akár a 12 cm mélyen rejtőző rovarokat is érzékeli. Maximális élettartamáról csak a fogságban tartott példányok adatai alapján van fogalmunk, ami az ő esetükben 11 év.

Igazi különlegességgel bővült a Veszprémi Állatkert gyűjteménye: kilencöves tatuk érkeztek. A nem mindennapi külsővel rendelkező állat Európában rendkívül ritkán látható az állatkertekben, hazánkban sem él máshol. Egyedül rokona, a hasonlóan ritka hatöves tatu képviselőivel találkozhatunk Magyarországon, köztük eggyel Veszprémben is. Ennek megfelelően a Veszprémi Állatkert immár két tatufajjal büszkélkedhet.

2.

Előfordulása:

Madagaszkár déli, délnyugati, valamint északnyugati területein élnek populáció, elsősorban a partvidékhez közel. Megtalálták egyedeit Réunion szigetén is, de egyelőre nem ismert, hogy természetes úton kerültek oda, vagy a sziget őslakosai vitték e magukkal a kígyókat a rágcsálók irtására.

Száraz fás szavannákon, nyílt erdőkben él, gyakran húzódik be a településekre is.

Megjelenése:

Viszonylag kis méretű óriáskígyó, 2 méternél ritkán nő nagyobbra. Ivadékai rózsaszínes árnyalatúak, de gyorsan kifakulnak. A kifejlett példányok hátoldalát sötét alapon barna foltok tarkítják, ajakpajzsaikon fekete foltok vannak. Hasi oldaluk fehér, sárgásfehér.

Mintázatuk nagyon változatos, nincs két teljesen azonos példány. A hátoldal foltjai helyenként körbe záródnak, máshol nem is érintik egymást.

Álluktól a torkukig mély barázda húzódik, amelyet különösen rugalmas bőr borít. Ez a terület nyeléskor megnyúlik, így az állkapocs jelentős tágulását teszi lehetővé.

Életmódja:

A főleg talajon mozgó kígyó éjszaka aktív. Rágcsálókra és más kisebb emlősökrevadászik, amelyeket a szája körüli pajzsokon elhelyezkedő hőérzékelő gödörszervével derít fel. Rendszerint a kisemlősök által hátrahagyott, a fák gyökerei közé ásott üregekbe költözik. Az előző lakók általában a kígyó táplálékaként végzik. Bár terráriumban feltűnőnek látszik a színezete és mintázata, a természetes, avarral borított közegében jól beleolvad a háttérbe.

Szaporodása: 

A kedvezőtlen időjárású hónapokat „téli álomban” vészeli át. A meleg és csapadékos évszakbeköszöntével párzanak, egyszerre több hím is felkeresi a nőstényt. A hímek ekkor heves csatákat is vívhatnak a párzás jogáért. Elevenszülő, vagyis a tojásokat anyjuk a testében költi. A vemhessége kígyóknál szokatlanul hosszú, 5-7 hónap, és csak kevés utódja látja meg a napvilágot. A hamar önállóvá váló kis kígyók kezdetben 42-48 centiméter hosszúak.

4.

Rágcsáló:

A rágcsálók (Rodentia) az emlősök osztályának egy rendje, amelybe 34 család és mintegy 2400 recens faj tartozik. Legközelebbi rokonaik a nyúlalakúak (Lagomorpha)rendjét alkotják, amelyet egészen a múlt század közepéig még a rágcsálók rendjén belül adupla metszőfogúak alrendjébe soroltak.

A legtöbb rágcsáló egér méretű, de azért akadnak jóval nagyobbak is. A valaha élt legnagyobb rágcsáló a Dél-Amerika elszigeteltsége idején kifejlődött, csaknem víziló(Hippopotamus amphibius) méretű Josephoartigasia monesi volt, ez azonban a nagy amerikai faunacsere eredményeként kihalt.

A rágcsálók az egyik legnépesebb rendjét alkotják. Mivel betegséghordozók, táplálék szempontjából pedig vetélytársaink is, szerepük igen jelentős, és az is érthető, hogy emberemlékezet óta harcban állunk velük.

A rágcsálók a jégtakarók kivételével az összes földrész valamennyi élőhelyén honosak:sivatagok és erdők, mocsarak, vizek és emberi települések lakói. Újabban az Antarktiszonis megtelepedtek. Szinte bármilyen szerves anyagon képesek megélni, bár leginkább amagokat, növényeket és azok gyökereit kedvelik. A rend legkisebb képviselője a törpeegér(Micromys minutus), a legnagyobb a dél-amerikai vízidisznó (Hydrochoerus hydrochaeris).

Minden rágcsáló felső és alsó állkapcsában is egy pár metszőfog van. A nyúlalakúakkal ellentétben azonban fogaik csak felül zománcosak. Mivel rágófogaik egész életükben kemény munkának vannak kitéve, hamar elkopnak, de állandóan utána is nőnek. Nincs gyökerük, hosszú ívben és enyhén előrehajolva, mélyen benyúlnak az állkapocsba. Ha egy rágcsáló nem tud eleget rágni, hamarosan éhen pusztul, mivel fogai annyira túlnőnek, hogy nem képes enni sem. A rágófogak előtt található a diastema, egy széles foghézag a szemfog helyén. A zápfogak többé-kevésbé összefüggő rágófelületet alkotnak. Az egyes érzékszervek a különböző fajoknál eltérően fejlettek, de sehol sem különlegesen kifinomultak. Így például az egérformák (Murinae) jól látnak, de a földikutyaformák(Spalacinae), amelyek szemét bőrredő fedi, hiányzik ez a képessége. Mivel ezek az állatok a föld alatt élnek, elsősorban tapintó- és szaglószervükkel kell tájékozódniuk. A fülekkel is hasonló a helyzet: az egerek jól hallanak, de az olyan fajoknál, mint a hód (Castoridae) és a pézsmapocok (Ondatra zibethicus), a hallószerv elcsökevényesedett. A szaglás azonban mindegyik rágcsálónál nagyon fontos. Különösen sok mirigy figyelhető meg a közönséges kószapocok (Arvicola amphibius) oldalsó és lágyéktájékán, a mormotánál (Marmota)ugyanez a pofa, a norvégiai lemmingnél (Lemmus lemmus) pedig a fül környékén található. Híres az úgynevezett hódpézsma, amelynek illatanyaga „olajzacskókban” képződik. E váladékok közül némelyik olyan aromás, hogy évszázadok óta használják parfümök előállítására (mósusz). A rágcsálók nagymérvű és az ember számára néha kedvezőtlen elszaporodásában fontos szerepet játszik szociális viselkedésük. Az egyes közösségek tagjai rendszerint szorosan összetartanak. A szülők nemcsak saját kölykeiket védik, hanem a már nagyobb fiatalokat és a nagycsaládba tartozó többi rokont is. E szoros összetartás folytán kedvező feltételek mellett rendkívül sok egyed képes igen szűk helyen együtt élni, ami olykor-olykor hatalmas állományingadozáshoz vezet: ezrével pusztulnak éhen, fagynak vagy fulladnak meg, esetleg kénytelenek elvándorolni.

Néhány rágcsálót hasznosítani is tud az ember: nagyra értékeli a hód, a csincsilla(Chinchilla lanigera), a nutria (Myocastor coypus) és a pézsmapocok bundáját; a fehér egeret(Mus musculus) és a patkányt (Rattus) kísérleti állatként használja fel az orvosi, gyógyszerészeti laboratóriumokban.

Oldal: Ritka állat fajok!
Lorandoando♥ Védjük meg a Állatokat És a FÖLDET!l;)☻☺ - © 2008 - 2025 - lorandando.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat